Életveszélyessé vált a ház a Kodály köröndön

Az Andrássy út és a Kodály körönd kereszteződésében hatalmas tűz ütött ki kedden délután, egy háromemeletes ház tetőszerkezete kapott lángra. Az oltási munkálatos jelenleg is tartanak, a házat életveszélyessé nyilvánították. A tűz valószínűleg összefügg az épületen végzett felújítási munkálatokkal, két munkást őrizetbe vettek.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egy korábbi vihar megrongálta az épület tetejét, ezért volt szükség a felújítási munkálatokra. A ház tetején tetőfedők dolgoztak, valami azonban szikrát kapott, és ez tüzet okozott. A tetőtérből kihoztak egy gázpalackot is.

Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok elmondta, a tűz olyan viharos gyorsasággal terjedt el, hogy fél óra sem kellett ahhoz, hogy a teljes tetőszerkezetet feleméssze és az összeomoljon. Emiatt vizsgálni fogják azt is, hogy volt-e valami egyéb műszaki hiányosság, ami magyarázatot adhat a tűz továbbterjedésére.

A Hír24 úgy értesült, a tüzet rögtön ötös fokozatúnak minősítették a tűzoltók, és a lángok átterjedtek több szomszédos épületre is: a tűz egy rövid időre átterjed egy szomszédos Szív utcai épületre, ám egy vízágyúval sikerült megfékezniük a lángokat, a Felső Erdősor utcában lévő iskola tetőszerkezete is lángra kapott, de ezt a tüzet is viszonylag hamar eloltották.

A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a tűzoltők, a katasztrófavédelem kora esti, legfrissebb adatai szerint összesen 28 járművel vonultak a helyszínre, és 107 tűzoltó vesz részt az oltási munkálatokban. A házban összesen 98 lakás van, ebből 37-ben laktak, 40 embernek kellett elhagynia az otthonát. A terézvárosi önkormányzat egy iskolában és egy kulturális intézményben helyezi el azokat a lakókat, akik nem tudnak hova menni

A hatalmas füstöt kilométerekről távolabb látni. A környéken jelentős a készültség, és nagy torlódás van. A rendőrség a korábbi, Kodály körönd és Rózsa utca közötti lezárást kiterjesztette, és az Andrássy utat a Hősök tere és Oktogon között teljes szélességében lezárták.

Két embert őrizetbe vettek

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint közveszély okozás bűntette megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a 36, illetve 37 éves férfiakat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak az épülettűz előidézésével. Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány megerősítette, a két férfi a kivitelezésen dolgozott és valószínűleg nem a megengedett módon végezte a munkát. Mindketten elhagyták a helyszínt, később fogták el őket.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, négy embert megvizsgáltak a helyszínen, de senkit sem kellett kórházba vinni.

Az MTI munkatársa azt látta a helyszínen, hogy a tetőszerkezet kiégett, tégla- és gerendadarabok zuhantak az épület elé, legalább egy autó megrongálódott.

Nem mehetnek vissza a lakók

Életveszélyessé nyilvánították az Andrássy út 83-85 szám alatti, tűzben megrongálódott házat, ezért a lakók nem térhetnek vissza oda - olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megnyitotta a Bezerédi utcai melegedőhelyét, ahol elszállásolhatják az ezt kérőket, a Derkovits Gyula iskolában pedig 40 ágy várja a lakókat. Egyelőre 15-en várakoznak, de nem tudni, hogy végül hányan veszik igénybe a felajánlott segítséget.

Késő este oltották el a tüzet

Kedd estére sikerült eloltani a tüzet - közölte a katasztrófavédelem. A közlemény szerint a tűzoltók megszüntették a "lánggal égést" az Andrássy úti épületben, azaz "lefeketítették" a tüzet.  A helyszínen most utómunkálatokat és tűzvizsgálatot végeznek, várhatóan az éjszakába nyúlóan - tették hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.